Az éjjel...

Sírt. Azt mondta két hete éjjel sírt. Nem is sírt, zokogott.

Miért nem hallottam? Mert aludtál. De miért sírtál? Nem emlékszem rá. Álmodban? Nem, ébren voltam. Miért sírtál? Nem mondom meg. Megbántottalak?Nem. Miért sírtál? Nem tudom, nem emlékszem. Anyukád miatt sírtál? Nem, dehogy. Miért nem mondod el? Mert nem emlékszem. Ha az ember ébren van, és emlékszik, hogy sírt, akkor arra is emlékszik, hogy miért. Én nem emlékszem. Sírok most én is. Látod? Ne sírj! De sírok, mert bánt, hogy sírtál. Akkor se sírj! Miattam sírtál? Nem! Akkor miért? Nem mondom meg, de ne sírjál. De sírok, mert sírtál és fájt neked valami. Miattad sírtam, mert megbántottalak. Csúnyán beszéltem veled, pedig nem akartam.....
Éjjel arra ébredtem, hogy olyan erősen ölel, majd megfulladok, majd a meleg tenyere az arcomon pihent. Karjára fontam kezem, és így aludtam tovább.
Ezért lettem a felesége és ezért készülök gyermeket "adni" neki.

Pierrott: Az első hó

"Remegő, ráncos ujjak kicsit félrehúzták a függönyt
sok megkopott fényű szempár kikukucskált
Egész lenn, a földszinten
letette a vödröt a házmester
és kezében a partvis is megállt

Valahol megcsörrent egy kulcs
s egy fiatalasszony gyermekét kézenfogva vezette a fényre
Hangosan gügyögött a szőkeségnek
és vékony, hosszú ujjával
felmutatott, fel az égre:

Látod, milyen apró csoda,
mégis gyönyörű, igen gyönyörű!

Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is továbbvándorol

Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is gyorsan továbbvándorol
s nyomában csak a szürke ég

Olyan jószagú lett a tél, olyan tiszta és csendes
a sötét szobában mindenki gyerekként álmodik
Most dehogy hisszük a latyakot
és a fülfagyasztó hideget,
csak azt látjuk, hogy milyen szép ez így egy napig!

Látod, milyen apró csoda,
mégis gyönyörű, igen gyönyörű!

Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is továbbvándorol

Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is gyorsan továbbvándorol
s nyomában nem marad más, csak a szürke ég"

Napraforgóm

Nem is hiszem.

Nagy boldogságom van! Az én drága, egyetlen Édesanyám a minap hívott. Olyan boldogság öntötte el a kis szívemet, hogy azt el sem tudom mondani. Kiderült ugyanis, hogy nem kell a drága Testvérbátyám feleségének a szülei és testvérének képét néznem Szenteste...Nem kell az általa készített, avas mákkal töltött bejgliből falatoznom. Valamint, az én drága páromnak sem kell az egész ünnepet végig szenvednie a "szaporától", mely a fatörzs tortától következik be az előző évekhez hasonlatosan. Ebből adódóan nem kell azon paráznom, hogy milyen ételhez nyúlhatok, és mihez nem.

Nagyon sajnálom, hogy nem láthatom a 3 gyereket a fa alatt mosolyogni és örülni az ajándékaiknak. No, de nem is baj, mert következő nap ezt bepótoljuk.

Minden rendben :)

Kissé eltűntem... Azé' volt jó dolog is. Végre itt volt a várva, várt kedd. Hívtam a nőgyogyit és azt mondta, ( várjál próbálom pontosan idézni), "Minden a legnagyobb rendben!" Baromian örültem, örültünk. Nem lettem volna boldog, ha valami nincs rendben.

Valahogy nem nagyon kívánta a szerveztem az újabb "behatolást" azzal a szarral. Nem is beszélve az áráról. A minap jöttem rá, hogy a párom E.P-jénél el lehetett volna számolni. Persze, hogy nem kaptam számlát... viszont annál több odafigyelést , empátiát és toleranciát. Na mindegy, ezen is túl vagyunk.